Büntetőfékezés, mint közúti veszélyeztetés. Megéri?

hirdetés

A reakcióidő mutatja azt a sebességet, amellyel agyunk az információkat feldolgozza, illetve egyúttal reagál is azokra:

Látjuk, hogy az előttünk haladó jármű fékez, mi is a fékre tesszük a lábunkat. A reakcióidő az egész szervezetünk működési hatékonyságának jó fokmérője, hiszen a jó reagálási képességhez több területnek kell hatékonyan együttműködnie. Ez pedig arra utal, hogy általában véve egészségesek vagyunk.

Emiatt egyébként a jó reakcióidővel rendelkező emberek hosszabb élettartamra számíthatnak, függetlenül attól, hogy valaha kormány mögé ülnek-e, – de a vezetés során ténylegesen és szó szerint életbevágó a gyors reagálás. Nem célunk, hogy a fenti bonyolult idegrendszeri folyamatokat elemezzük, ismertessük. Mindenkinek egyéni felelőssége, hogy felmérje, járművezetésre alkalmas állapotban ül-e a kormány mögé.

Ez alatt ne csupán az olyan magától értetődő dolgokat értsük, mint alkohol és egyéb bódultságot okozó szerek mellőzése. Gondoljuk hozzá azt az állapotot is, ami a kimerült, eltompult állapot és a túlpörgött, felfokozott idegállapot között van.

Ez alkalmas ugyanis arra, hogy érzékeink megfelelően működjenek, illetve eszünkbe se jusson olyan manőverek kivitelezése, amelyek józan ésszel beláthatóan veszélyesek mind magunkra, mind a közlekedés többi résztvevőjére.

Ahogyan a veszélyt jelző táblák tudat alatt is éberebbé tesznek bennünket az adott veszélyre, úgy a jelen írás célja is az, hogy adott helyzetben jusson eszünkbe, a bosszúfékezés mindig rossz ötlet.

Bosszúfékezésről akkor beszélünk, ha a jármű vezetője a másik vezető vélt vagy valós közlekedési szabályszegését vagy udvariatlanságát azzal akarja megtorolni, hogy elé bevágva, hirtelen és közeli fékezés(ek) révén a mögötte haladó járművet is hirtelen fékezésre, megállásra kényszeríti, természetesen morális célzattal. Az ilyen akciók könnyen vezetnek balesethez, hiszen a hátul haladó járműnek nem kell a közlekedés egyéb körülményeiből arra számítania, hogy az előtte haladó fékezni fog. A baleset ráadásul gyakran éppen az elöl haladó járművet fogja érinteni.

Ha ez önmagában nem elég meggyőző érv, akkor vegyük figyelembe, hogy a fedélzeti kamerák elterjedésével a felelősségre vonás esélye is lényegesen megnőtt.

Amennyiben ugyanis a bosszúfékezés miatt ténylegesen veszélybe kerül mások élete vagy testi épsége, úgy közúti veszélyeztetésről beszélünk, ami már a Büntető Törvénykönyv szerint büntetendő cselekmény.

Kövesd, hogy képben legyél!

Ha közlekedési baleset is bekövetkezik, az súlyosabb megítélés alá esik, de nem feltétel. A lényeg a közvetlen veszélyhelyzet kialakulásán van. Ugyanez vonatkozik más közkedvelt, „nevelő célzatú” szabályszegésre, így az útról való leszorításra, a világítás nem megfelelő használatára, illetve a nem megfelelő oldaltávolságra is. Az előírás érvényes a közforgalom elől el nem zárt magánutakra is, így pl. áruházi parkolókban sem célszerű önjelölt igazságosztót játszani.

dr. Gombolai Éva
Kövesd, hogy képben legyél!
Jogi problémája van? Segít a D.A.S.
KÉRJEN VISSZAHÍVÁST


Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Jó, ha tudod
A kerékpár és a gyalogátkelő. Miért nem tekerhetsz át? Mikor szabad?
hirdetés Számtalan olyan közlekedési helyzet van, amikor a kerékpáros a zebrán – gyakorlatilag kerékpárútként használva – hajt át, illetve, abban
Tovább...
Talán lecsukják már végre ezt a manust? Másfél éven belül jön a 4. ítélet. Van remény?!
hirdetés A közlekedésbiztonsag.kti.hu cikke igencsak elgondolkodtató a hazai, közlekedési ügyeket érintő helyzetet tekintve. Fél év alatt háromszor kellett bíróság elé
Tovább...
Így ölheted meg a barátodat akaratodon kívül. Börtön és végleges eltiltás lehet az eredmény
hirdetés Halált okozó ittas járművezetésért vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki még 2018. április
Tovább...
VIDEÓ: Önvédelmi eszközök használata az utakon. Mivel, Mikor, mivel? | Büntetőfék: Meglepő határozat
hirdetés Ezúttal a bpiautosok.hu portálunk olvasójának egy büntetőfékezéses esetéről beszélgettünk a DAS-ban, egy meglepő rendőrségi határozat miatt, valamint egy másik
Tovább...
Elkerülhető-e a büntetés a szabálytalan traffipax elhelyezésre hivatkozással?
hirdetés Napjainkban is visszatérő kérdésként merül fel, hogy a rendőrség hol és hogyan jogosult ellenőrizni a KRESZ megengedett legnagyobb sebességre
Tovább...
Biciklist gázoltak a 19 éves gyanúsítottak, majd magára hagyták a sérültet
hirdetés Egy kerékpárral közlekedő férfit ütöttek el Nyíregyházán és hagytak magára a gyanúsítottak. – írja a police.hu A Nyíregyházi Rendőrkapitányság
Tovább...