Ittasan, fék nélküli kerékpárral okozott balesetet. Ilyenkor mi van? Ez!

hirdetés

Súlyosan megsérült az a középkorú férfi, aki nem adott elsőbbséget a Béri Balogh Ádám utcán Zalaegerszeg irányába közlekedő Citroen személyautónak a Vas megyei Győrváron. – írja a 112press.hu

A faluházzal szembeni italbolttól indult haza kerékpáron egy középkorú férfi Győrváron. A település fő utcájának számító Béri Balogh Ádám utcára egy kis lejtős bekötőúton tudott legurulni.

Fotó: 112press.hu

A Vasvár felől érkező Citroent vezető fiatal nő kérdésünkre elmondta, hogy a kerékpáros balra, az autó felé nézett, mielőtt kigurult volna elé. A sofőr a fékbe taposott és balra húzta a kormányt, de elütötte a biciklist.

A férfi a szélvédőre csapódott, könyékkel és fejjel betörve azt, majd az aszfaltra esett. Végig eszméleténél volt, a mentők kórházba szállították.

Fotó: 112press.hu

A 112press.hu információi szerint a kerékpáron nem működött a fék, ezt a sérült férfi időközben helyszínre érkezett hozzátartozója is szomorúan állapította meg.

Tudj róla:

Alkoholfogyasztás miatt biciklistával szemben a rendőr akkor kezd intézkedésbe, ha a közlekedésben való részvételének módjából vagy viselkedéséből látható jelét észleli, hogy nem képes a biztonságos járművezetésre. – Ilyen esetben felmerül, hogy a vezetői képességet korlátozó állapot az elfogyasztott szeszes ital hatása miatt jött létre, ezért a rendőr alkoholteszteres ellenőrzést végez — tette hozzá Körösné Bogár Viktória, aki a kemma.hu-nak nyilatkozta ezt, mint rendőrségi kommunikációs referens.

Kövesd, hogy képben legyél!

Amennyiben az ellenőrzés során megállapítják, hogy a kerékpáros nincs a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban, a rendőr helyszíni bírságot szabhat ki, vagy szabálysértési eljárás lefolytatását kezdeményezheti vele szemben. Ha a biciklista közlekedési balesetet okoz, vagy részese annak, a rendőri intézkedés során köteles megfújni a szondát. Abban az esetben, ha az ittas kerékpáros olyan közlekedési balesetet okoz, melyben más személy súlyosan megsérül vagy meghal, ellene bűntett elkövetése miatt büntetőeljárást folytatnak le.

Azt tehát nem szabja meg a törvény betűje, hogy milyen alkoholos befolyásoltsággal nem szabad kerékpárra ülni, azt mindenki maga dönti el. Ugyanakkor a rendőrök azt tanácsolják, hogy alkoholfogyasztást követően egyáltalán ne üljön senki kerékpárra, hanem azt tolva közlekedjen. Nem minősül ugyanis járművezetőnek a biciklit toló személy.

Borítókép és hírforrás: 112press.hu
Kövesd, hogy képben legyél!
Jogi problémája van? Segít a D.A.S.
KÉRJEN VISSZAHÍVÁST


Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.

Jó, ha tudod
A kerékpár és a gyalogátkelő. Miért nem tekerhetsz át? Mikor szabad?
hirdetés Számtalan olyan közlekedési helyzet van, amikor a kerékpáros a zebrán – gyakorlatilag kerékpárútként használva – hajt át, illetve, abban
Tovább...
Talán lecsukják már végre ezt a manust? Másfél éven belül jön a 4. ítélet. Van remény?!
hirdetés A közlekedésbiztonsag.kti.hu cikke igencsak elgondolkodtató a hazai, közlekedési ügyeket érintő helyzetet tekintve. Fél év alatt háromszor kellett bíróság elé
Tovább...
Így ölheted meg a barátodat akaratodon kívül. Börtön és végleges eltiltás lehet az eredmény
hirdetés Halált okozó ittas járművezetésért vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki még 2018. április
Tovább...
VIDEÓ: Önvédelmi eszközök használata az utakon. Mivel, Mikor, mivel? | Büntetőfék: Meglepő határozat
hirdetés Ezúttal a bpiautosok.hu portálunk olvasójának egy büntetőfékezéses esetéről beszélgettünk a DAS-ban, egy meglepő rendőrségi határozat miatt, valamint egy másik
Tovább...
Elkerülhető-e a büntetés a szabálytalan traffipax elhelyezésre hivatkozással?
hirdetés Napjainkban is visszatérő kérdésként merül fel, hogy a rendőrség hol és hogyan jogosult ellenőrizni a KRESZ megengedett legnagyobb sebességre
Tovább...
Biciklist gázoltak a 19 éves gyanúsítottak, majd magára hagyták a sérültet
hirdetés Egy kerékpárral közlekedő férfit ütöttek el Nyíregyházán és hagytak magára a gyanúsítottak. – írja a police.hu A Nyíregyházi Rendőrkapitányság
Tovább...