300.000 forint pénzbüntetés és 2 évi közúti járművezetéstől eltiltás lett a jutalom

hirdetés

Tintásan tolta a halálos iramot a Szigeti úton, baleset lett a vége.

A Pécsi Járásbíróság március 25-én – tárgyaláson kívül meghozott büntetővégzésével – a vádlottal szemben súlyos testi sértés okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt 300.000 forint pénzbüntetést és 2 évi közúti járművezetéstől eltiltást szabott ki. – írja a bama.hu

Kövesd, hogy képben legyél!

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vezetői engedéllyel nem rendelkező vádlott férfi 2019. november 3. napján 00 óra 50 perckor 3 üveg sör elfogyasztása után, ittas állapotban közlekedett az általa vezetett személygépkocsival Pécsett, a Szigeti úton 105-110 km/h sebességgel a megengedett 50 km/h sebesség helyett.

Haladása során az útviszonyokhoz képest eltúlzott sebessége miatt egy jobbra ívelő útkanyarulatban lehajtott az úttestről és 80-85 km/h sebességgel egy villanyoszlopnak ütközött, majd tovább sodródva nekicsapódott a villanyoszlop mögött a kijelölt várakozóhelyre leparkolt személygépkocsinak, majd tovább sodródva nekiütközött a Szigeti úton található egyik ingatlan délkeleti sarkának.

A személygépkocsi egyik hátsó utasa, a sértett férfi a baleset következtében a bal lábszár törését, agyrázkódást és egyéb sérüléseket szenvedett el, amelyek 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülések voltak. A személygépkocsi másik hátsó utasa, a sértett nő a baleset következtében 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett el.

A vádlott a baleset következtében szintén megsérült, 8 napon túl gyógyuló súlyos sérüléseket szenvedett el.

Borítókép: Bamosz Kft.
Forrás: bama.hu


Megosztom:

Kövesd, hogy képben legyél!
Jogi problémája van? Segít a D.A.S.
KÉRJEN VISSZAHÍVÁST


Előfordulhat, hogy a jogi háttér vagy a piaci helyzet megváltozása miatt a cikkben közölt információk már nem időszerűek. Az információk pontosságáért és hasznosságáért mindent megteszünk, de tartalmukért és felhasználásukért következményeiért felelősséget nem vállalunk.
hirdetés

Jó, ha tudod
Talán lecsukják már végre ezt a manust? Másfél éven belül jön a 4. ítélet. Van remény?!
A közlekedésbiztonsag.kti.hu cikke igencsak elgondolkodtató a hazai, közlekedési ügyeket érintő helyzetet tekintve. Fél év alatt háromszor kellett bíróság elé állnia
Tovább...
Így ölheted meg a barátodat akaratodon kívül. Börtön és végleges eltiltás lehet az eredmény
Halált okozó ittas járművezetésért vádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki még 2018. április 30-án
Tovább...
VIDEÓ: Önvédelmi eszközök használata az utakon. Mivel, Mikor, mivel? | Büntetőfék: Meglepő határozat
Ezúttal a bpiautosok.hu portálunk olvasójának egy büntetőfékezéses esetéről beszélgettünk a DAS-ban, egy meglepő rendőrségi határozat miatt, valamint egy másik aktuális
Tovább...
Elkerülhető-e a büntetés a szabálytalan traffipax elhelyezésre hivatkozással?
Napjainkban is visszatérő kérdésként merül fel, hogy a rendőrség hol és hogyan jogosult ellenőrizni a KRESZ megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó
Tovább...
Biciklist gázoltak a 19 éves gyanúsítottak, majd magára hagyták a sérültet
Egy kerékpárral közlekedő férfit ütöttek el Nyíregyházán és hagytak magára a gyanúsítottak. – írja a police.hu A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti
Tovább...
300.000 Ft bírság és 8 büntetőpont járt a 228 km/h-ért
Egy személyautó vezetője a megengedett legnagyobb sebesség több mint kétszeresével száguldott a 8-as számú főút Veszprém megyei szakaszán. – írja
Tovább...